Refista voltam [antikvár]

Nem szoktam elolvasni az írások elő- és utószavát, legfeljebb, ha nagyon érdekelt a könyv. Úgy gondolom azonban, e néhány oldalhoz szükséges egy kis kommentár. 1955-től négy évig voltam a Debreceni Református Kollégium lakosa, és persze a Református Gimnázium (Refi) diákja. Gyakran eszembe jutnak a tanáraim, és a diákcsínyek. Tanáraimat annak idején nem mindig tiszteltem, s pláne nem mindig szerettem. Tempora mutantur, et nos mutamur in illis. Ma már szeretettel és nagy-nagy tisztelettel gondolok rájuk. A következő oldalakon tanáraimra és néhány - számomra érdekes - eseményre emlékezem. Régen elmúltak a diákévek, így megkockáztatom, hogy tanáraimat a csúfnevükön (tulajdonképpen helyesebb kifejezés, becenevükön) emlegessem. Annál is inkább, mert - szégyellem magam - nem mindegyikőjük becsületes nevére emlékszem. Osztálytársaimat, imitt-amott szóba kerülnek, csak a keresztnevükön idézem. (Kortársakkal ne kezdjen ki az emberfia...) Az ajánlásról még egy-két szót. Nagy Géza bácsi volt a fiúkollégium mindenható igazgatója, emellett a fizika tanárom is. Életem folyamán sok tanár nevelt, tanított, de a Cár (magunk között így hívtuk) mind közül "a csúcs" volt. Kivételes tehetsége volt a diákokhoz. Isten áldja tanáraimat. (No, meg bennünket is.) Emlékeimet nem kronológiai sorrendben írom, hanem ahogy eszembe jutnak.