Íróasztal és katedra [antikvár]

Amióta létezik olyan tantárgy a tanárképzésben, hogy történelemtanítás elmélete, oktatom az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Ennek a stúdiumnak - előd nélküli lévén - először létre kellett hozni a koncepcióját, majd kidolgozni tartalmi elemeit, tanítási gyakorlatát. Ebben a munkában sok évig meglehetősen egyedül voltam, meg kellett küzdenem az elsőség minden szellemi nehézségével. Jórészt nekem kellett kutatnom, kidolgoznom s kipróbálnom mindent. Ezalatt én tanultam a legtöbbet, hogy fiatal kollégáimat taníthassam, értelmet adjak és megszerettessem a tantárgyat. Közben - már csak a tanórákra való felkészülés miatt is - igyekeztem minél többet leírni még akkor is, ha nem mindent éreztem kiérleltnek vagy mélységekig hatolónak. Jórészt azonban önmagamnak írtam saját szakmai vívódásaimról vagy a felismerés örömében. Azután elkezdtem közreadni azokat a témákat, amelyeket kellő előzmények hiányában érdekesnek és szükségesnek ítéltem azon a szinten, amire eljutottam. Nem tagadom, forrásaim között bőven szerepeltek saját - az 1960-80-as évek között közreadott - történelemtanítással kapcsolatos elméleti munkáim, amelyekből ma sem tagadok meg egy sort sem. Hogy ez mennyire így van, bizonyítja az a két kötet, ami 1999-ben, illetve 2002-ben jelent meg a Történelemtanári Továbbképzés Kiskönyvtára sorozatban. Ezek a kötetek 30 éves tanításmódszertani munkásságom irányát jelölték. Rövidesen rá kellett jönnöm, hogy ez tematikailag sem fedi le az új stúdium igényeit. Milyen történelemtanár az, aki nem ismeri saját stúdiuma múltját, hogy honnan hová jutottunk el, milyen tudományos vélemények, modellek s végül kikristályosodott eredmények alapján, mi az, amit elődeink elvégeztek, s mi az, amit nem?