Összefoglaló tételek a magyar történelemből/Összefoglaló tételek a világtörténelemből [antikvár]

Részlet a könyvből: Vallás és egyház. A magyar ősvallás a többi urál-altáji népekéhez hasonlóan samanizmus (szellemtisztelet), melyet babonás szertartással, bűvöléssel gyakoroltak. Hittek Istenben, tisztelték az eget és földet, a napot, holdat, csillagokat és a tüzet; féltek a villámlástól, dörgéstől (isten nyila, mennykő). El Bekri (arab, XI. sz.) szerint bálványképeket is tiszteltek. Tűzáldozati oltáraikat a hegyek lábánál, folyók, patakok partján, berkekben, ligetekben állították fel. Papjaikat táltosoknak hívták. Az áldozatot lakomával (áldomás) fejezték be. Hittek a lélek halhatatlanságában. Halottaikat sírokba temették vagy elégették. Géza vezér átlátta, hogy elvész a nemzet, ha nem alkalmazkodik műveltebb szomszédaihoz. Megkezdte a keresztény vallás elterjesztését s a monarchia megalapítását. Mindkettőt Szent István fejezte be. Eleinte német, majd olasz és szlovén papok, főképen pedig a Szent Benedek-rendi szerzetesek buzgólkodtak a kereszténység terjesztésében. Szent István maga vette kezébe a térítést, 10 püspökséget alapított s a II. Szilveszter pápától küldött koronával magát 1001 augusztus 15.-én Esztergomban megkoronáztatta. Hogy Géza és Szent István a kereszténységet nem a keleti, hanem a nyugati (róm. kath.) egyháztól vették, ezzel a magyarság a nyugati művelt népek érdekközösségébe lépett; hogy Szent István a koronát a pápától és nem a német-római császártól kérte és kapta, ezzel nemzetünk szerencsésen elkerülte a németektől való politikai függést, mert a pápa hatalma tisztán szellemi természetű volt.