Kis növénygyüjtő [antikvár]

Alig van ember, kit a virág elragadni, elbájolni vagy legalább gyönyörködtetni nem volna képes. Az egyszerű pórleányka és a finom műveltségű hölgy egyiránt virágot tűz a kebelére; a nagyvárosi úri gavallér gomblyukában ibolya, szegfű ékeskedik, a parasztlegény kalapján meg árvalányhaj leng. Szereti a Flóra bájos gyermekeit, a virágokat, minden kor, minden rang: a művész és a tudós, a kunyhók és a paloták lakója. De nem is csoda! Szinpompájuk, alakjuk változatossága, illatuk, hasznos és káros voltuk - mind oly tényezők, melyek nem hagyják érintetlenül még a legfásultabb keblet sem. „Scientia amabilis"-nek nevezték már a régiek is a növények ismeretét. Alig van ismeret, mely alaposabban volna képes az ifjút a természet vizsgálódásába bevezetni. Lépten-nyomon kinálkozik az alkalom; mert hiszen nincs hely széles e világon, a hol növény nem tenyész. Hogy pedig a természet e szép országát megismerhessük: okvetlenül szükséges, hogy fölkeressük és gyüjtsük a növényeket; mert csak ugy hatolhatunk be a tudományos növénytanba, a botanikába. Nincs ennél nemesítőbb nevelőeszköz. A kirándulások edzőleg hatnak a fejlődő ifjúra, a növényekkel való foglalkozás kellemes szórakozást nyújt és sok félrelépéstől óvja meg az ifjút. Ki tehát a szabadba! Járjuk be a mezőt, a berket, az erdőt; keressük föl a Flóra kedves gyermekeit, gyüjtsünk növényeket. Szivesen ajánlkozom az ifjak részére vezetőnek.