A lélek sötét labirintusa [antikvár]

"Nem méltó az emberiség a bőségre! Nagy bajba kerülne az emberiség, ha bőség lenne, nem tudna vele mit kezdeni, gyilkolnának még akkor is, mert mindig vannak, akiknek nem lesz, és azok irigyek, gyilkosok mind! De akinek meg van, azok szintén gyilkosok és irigyek mind! Az ember nem érett még a bőségre, a vizsgán, meglehet - megbukott! Megbukott, mert a vizsgát nem ismerték fel, és lusták teljesíteni, pedig nagyon könnyű lenne! Nem kell sokat tenni, de ezt a keveset sem hajlandó megadni érte. Természetes nekik az, hogy van! De nem sokáig! Ha nem tanulnak így, akkor majd tanulnak úgy, majd megismerik azt, hogy milyen az, ha nincs és szeretnék a vant! Mindig ez a baj velük, mindig ezt a hibát követik el! Ha élnek, akkor nem tudják, hogy élnek! Amikor halnak, akkor tudják, hogy élnek! Mindig ugyanaz a baj velük! Soha nem elég az, ami van! Pedig több nem lesz, mert már ez is túl sok nekik, ezzel sem tudnak mit kezdeni. Természetes már nekik a jólét. Teljesen természetes nekik, hogy süt a Nap; hogy nem éheznek; hogy van járgány, amivel kényelmesen utazhatnak; az, hogy béke van; az, hogy nincs komolyabb betegség - mert nincs! Mert ami van, az még nem komoly! Vannak ennél komolyabbak is! De nem kell sokáig várni - majd megismerik, mi a betegség! Természetes nekik az, hogy nem, kell kínokat kiállniuk, természetes nekik már minden. Természetes nekik a jólét. De higgyék el, nem marad ez így, nem maradhat így, a vizsgán megbukott mind! A vizsga nem sikerül, ha nem tanulnak, ha nem tanulnak magukról semmit."