Az első tíz év [antikvár]

BEVEZETŐ 1. A könyv célja: gyermekkori visszaemlékezések segítségével felelni szeretnénk a gyermeklélektan egyes kérdéseire, másrészt illusztrálni már bebizonyosodott megállapításokat. A visszaemlékezések írói magyar írók, festők, színészek és tudósok. Hitelesség és természetesség: e két fogalommal indokoljuk módszerünk megválasztását. A lélektan egyik legrégibb módszere az önmegfigyelés, vagy még inkább: beszámolás a saját élményekről, amibe a külső körülmények részletes leírása is beletartozik. Ez az élménybeszámoló az emlékezés és a mások számára való megfogalmazás szűrőjén átkerülve ugyan még mindig erősen torzít, de a lelki élet bizonyos területein kétségkívül hitelesebb, mint mások megfigyelése, ami elé a jelenségeknek a másik lelkében való lejátszódása elvben áthatolhatatlan falat állít. Ez a fal megkettőződik, ha a gyermek lelki jelenségeinek megfigyeléséről van szó. Ha a felnőtt erre a saját lelki életének tartalmát, jellegét és arányait vetíti-, megint csak erősen eltorzítja a valóságot. A torzítás persze bizonyos mértékig abban az esetben is fennáll, ha valaki felnőtt korában sajáf lelki élményeire emlékezik vissza. Nagyrészt innen ered a szülők és a nevelők értetlensége a gyermek vágyaival, nehézségeivel, problémáival szemben. A felnőtt a saját gyermekkorát is hajlandó elfelejteni; az első évekre csak itt-ott átszakított ködfátyol borul. Maga a szándék e köd fellazítására már némi eredménnyel kecsegtet; ennél jóval több várható az író, a művész, a tudós erre irányuló lelki beállítottságától. Az előbbiek élettartalmát adja a lelki élet elemzése. Megszokták, hogy felfigyeljenek apró rezdületekre, árnyalatokra. Ismert tény, hogy nem egy lélektani igazságot az írók hamarább megsej-