Éltető kapcsolataink [antikvár]

Bevezető Ajándékba kaptuk egymást Mint minden nyáron, idén is összegyűlt az egész család az idős házaspárnál, hogy együtt ünnepeljenek. Az összes leszármazóval és házastársaikkal együtt voltak vagy félszázán. Beszélgetés közben az egyik, már igencsak ősz hajú hú megszólalt: „Csodálatos, hogy körülöttünk minden változik, csak ti ketten, drága szüleim, nem változtok. Mindig ilyenek voltatok, mint most: nyugodtak, derűsek, segítőkészek, minden iránt érdeklődők, sohasem idegesek. Mondjátok, hogy csináljátok ezt?" „Ti egy másik világban nőttetek fel és találtatok egymásra - vette át a szót egy másik gyerek a mai ember akármerre indulna, korlátokba ütközik, és nincs honnan segítséget kérnie, a mai ember kiszolgáltatott a politikának, a gazdaságnak, a betegségeknek, embertársai embertelenségének. Ezért a mai ember mindig ideges, nem lehet állandóan derűs, és jobb, ha óvatosan fogadja mások segítőkészségét is." „Azért, ami igaz, az igaz - szólt közbe az egyik unoka, aki orvos lett -, a világ az utóbbi száz évben hatalmasat fejlődött! Sok betegséget sikerült legyőznünk, néhány óra alatt átrepüljük az óceánt, de már át sem kell repülnünk ahhoz, hogy élőben kövessük a másik kontinensen zajló eseményeket. Otthonról intézzük pénzügyeinket anélkül, hogy akárcsak egy bankót is a kezünkbe kellene vennünk. Én nem sírom vissza az ökrös szekeret, meg a petróleumlámpát. Arról nem a modern világ tehet, hogy mindig vannak, akik elégedetlenek, akiknek mindig más tetszene jobban, mint amit már elértünk."