Források a politikai pszichológia tanulmányozásához [antikvár]

A politikai pszichológia hasonló utat jár be, mint sok más olyan tudomány, amelynek előzményei a társadalombölcseleti gondolkodás távoli kezdeteire nyúlnak vissza, önálló szaktudománnyá válásukra mégis csupán a legutóbbi időkben kerül sor. A hatalmi viszonyok szereplőiről folytatott eszmecsere is örök, elválaszthatatlan része a közösségi cselekvés - a politika - kérdéseivel foglalkozó emberi megismerő tevékenységnek. Ugyanakkor a politikai pszichológia sui generis tudományként való elismeréséhez minimálisan két tudományelméleti tényezőnek kellett egyszerre hatnia: egyfelől léteznie kellett az önálló pszichológiának, másfelől ki kellett alakulnia a szintén önálló politikatudománynak. Ennek az interdiszciplináris kapcsolatnak a létrejötte és működése azonban nem lehetett független azoktól a konkrét társadalmi-politikai feltételektől sem, amelyek részben tudományos kihívásként (kutatási objektumként), másrészt mint ezen kutatások eredményeinek alkalmazóiként (felhasználóiként) kondicionálták a politikai pszichológia aktuális állapotát.Régiónkban a legutóbbi időkig főként ezen utóbbi kritérium hiánya vezetett oda, hogy (marxista) ideológiai megfontolások és a (pártállami) politikai berendezkedés korlátai egyaránt gátlólag hatottak mind az autonóm tudományág kialakulására, mind pedig a nyugati - immár szaktudományként művelt - politikai pszichológia eredményeinek adaptálására. Episztemológiai szempontból ez a magyarázata annak, hogy Magyarországon jelentős megkésettséget mutatnak intézményesültségének mutatói: a "hivatalos" tudományrendszertanban elfoglalt legitim pozíció, az akadémiai, egyetemi intézetek, tanszékek kialakítása, e kutatóhelyek költségvetési támogatása, a nemzetközi tudományos kapcsolatok kiépítése-kiszélesítése, a szakmai rendezvények rendszeressé tétele, a tudósképzés szisztematikus megszervezése, az elméleti és gyakorlati eredményeket publikáló lapok, folyóiratok megjelentetése, a médiumokban és a közvéleményben való elfogadott jelenlét stb. Mindez a megkésett természetesen a politikai pszichológia oktatása terén is érezteti hatását. A felsőoktatásban mindmáig íratlanok a hazai és kiadatlanok a külföldi tankönyvek, ezek hiányát jobbára különböző tanulmánygyűjtemények igyekeznek pótolni. Az oktatási rendszerben elfoglalt helyére pedig jellemző, hogy egy-egy szak tanrendjének összeállítói a politikai pszichológiát sokkal inkább a politológia vagy a (szociál)pszichológiai oktatás segédtudományaként tartják számon, mintsem a társadalomtudományi szakember-képzés önálló diszciplináris tényezőjeként vennék figyelembe. [Itt érdemes megjegyezni, hogy az válogatás alapjául szolgáló tanulmányok - döntő többségükben: hazai - szerzői is szociálpszichológusok, politológusok, filozófusok, szociológusok, politika- és szellemtörténészek, antropológusok, sőt, információ-elméleti szakemberek köréből kerültek ki.]