Ha szorít a karikagyűrű [antikvár]

Részlet: 1. A CSAPDA Már jó ideje látom a napfényt beszűrődni a zsalugáteren keresztül. Nem volt szükségem ébresztőórára. Már legalább egy órája nyitva van a szemem. Azt sem tudom, hogy egyáltalán aludtam-e. Csak annyit tudok, hogy hullafáradt vagyok, kimerült és teljességgel hasznavehetetlen! Nem érzem jól magam. Hülyeség, de azok a reggelek jutnak eszembe, amikor nyolc éves koromban az öbölbe jártam úszni tanulni. Féltem, és semmit sem tudtam enni indulás előtt. Most ugyanezt érzem: félek. De mitől? Nem tudom, de félek! Talán egyszerűen csak félek felkelni, félek a naptól, ami elkezdődött. Halványan emlékszem, hogy elalvás előtt veszekedtünk Valouval. Van úgy, hogy reggel nem tudom, haragszunk-e még egymásra vagy már elalvás előtt kibékültünk. Ma viszont pontosan tudom, hogy nem békültünk ki! Házaséletünk kezdetén megígértük egymásnak, hogy sohasem fogunk kibékülés nélkül elaludni. Minden nap meg akartuk újítani szerelmünket. Ebben teljesen egyetértettünk, hiszen tudtuk, hogy nagy a tét. Tegnap este hosszú ideig vártam, hogy Valou mondjon legalább egy szót, akármit. De totális csend uralkodott közöttünk, igazi halálos csend. Valou profi ebben! Rém hosszú ideig képes hallgatni, iszonyú hosszan. Mielőtt álomba merültem volna, még sokáig hallottam szabályos légzését, nagyon sokáig. Tudtam, hogy nem alszik, éppen ezért volt elviselhetetlen a helyzet. Nem is tudom már, miért veszekedtünk, gondolkodnom kell, hogy eszembe jusson.