Individuálpszichológia [antikvár]

Az előszó tulajdonképpen az élőszót helyettesíti. Miután az íro a könyv megírása alatt, hónapokon át vigyázott arra, hogy tárgyilagos legyen, hogy személyes érzéseit az objektív igazság érdekében félretegye - könyvének elkészültével végre szubjektive is állást szeretne foglalni tárgyához, meg szeretné mondani az olvasónak, hogy jutott tárgyához s miért kellett könyvét megírnia. Irigylem azt a költőt, aki verskötetét faluzva, házalva, személyesen adja el, miközben alkalma van minden egyes olvasóját megismerni, s élőszóval mondhatja el az ajánlást, melyet én kénytelen vagyok megint csak a nyomdára bízni. Szeretném, ha itt következő soraimat úgy fogadnák, mint szóbeli ajánlást, vagy mint magánlevelet, mellyel olvasóimnak bemutatkozom. El kell mondanom, hogyan jutottam el a lélektanhoz. Mint szigorú szülők gyermekének s mint második és legkisebb gyermeknek, szabadságom erősen meg volt szorítva. Emellett nagyon féltettek és kényeztettek is, minek bizonyságára felemlítem, hogy csak a III. gimnáziumtól kezdve járhattam nyilvános iskolába. Az iskola, mégpedig az én esetemben nem a tanárok, hanem a pajtások útján, súlyos lelki megrázkódtatásokat váltott ki belőlem, úgy, hogy önbizalmamat teljesen elvesztettem. Már akkor kezdtem lélektani problémákkal foglalkozni. Azt kutattam: miért van nekem rossz dolgom az emberek között. Milyen ember vagyok én s milyenek azok, akik között élek? Már IV. gimnazista koromban kezdtem a jellemeket leírni és osztályozni. Szóval a saját bajom, fogyatékosságérzésem volt kiindulópontja tudományos érdeklődésemnek.