Szeretlek, de miért én vagyok mindig az utolsó? [antikvár]

ELŐSZÓ Közel harminc éve foglalkozom párkapcsolati tanácsadással. Javaslataimmal segítem a párokat abban, hogy a vitáikat elsimítsák, helyrehozzák a kapcsolatukat, és újra szerelmesek legyenek egymásba. Tizenegy könyvet írtam, számtalan levélre válaszoltam a honlapomon, beszédeket tartottam, és jó néhány rádió-, illetve tévéműsorban szerepeltem. Ugyanakkor nem tértem kl a legalapvetőbb kérdésre, amely annyi boldogtalanság mögött meghúzódik: hogyan érjük el, hogy a gyermeknevelés küzdelmes hétköznapjai során ne romoljon meg a házasságunk. Hallgatásom oka nem az, hogy nincs mit mondanom -^ahogy látod, egy egész könyvet kitevő mondanivalóm van -, hanem az, hogy tapasztalatból tudom: a legtöbb szülő nem akarja meghallani az üzenetemet. Sajnos ez az üzenet szembemegy napjaink gyereknevelési kultúrájával és minden korábban megszerzett tudásunkkal. Ezért inkább másfelől közelítem meg a kérdést, és a következményekkel foglalkozom. Nos, végül mi vitt rá, hogy mégis megírjam ezt a könyvet? Londoni rendelőmben óránként csengetnek: egy pár vagy egyvalaki érkezik, helyet foglal velem szemben, és kiönti a szívét. Egy alkalommal egy harmincegy éves nő zokogva mesélte szülei húsz évvel korábbi válását, és azt kérdezte, vajon miért nem tud senkivel hosszan tartó párkapcsolatot létesíteni. Annak ellenére, hogy élvonalbeli kormánytanácsadóról volt szó, úgy ült ott, mint egy kisgyerek, ahogy rám nézett az összegyűrt zsebkendőkupac felett, és ezt kérdezte: „Velem miért nem törődik senki?" Ezután egy - épp a válás küszöbén álló - nagyon boldogtalan pár következett, ahol a tagok a hétvégi láthatás miatt veszekedtek egymással. A férfi úgy érezte, a felesége ellene fordítja három gyermeküket. A nő mérges volt, mert a férj egyszerűen kiszállt a házasságból - talált egy másik nőt magának mindenféle megoldási kísérlet nélkül. Egyetlen villanás, és már láttam is a húsz évvel későbbi helyzetet, ahogy egyik lányuk ül velem szemben a rendelőben. Hiába tettek meg a pácienseim mindent azért, hogy gyermekeik boldogok, magabiztosak és sikeresek legyenek - legjobb iskolák, különféle szakkörök és a legújabb kütyük -, először a házasságukat merítették le, majd saját magukat. így aztán a férj számára az tűnt az egyetlen megoldásnak, hogy elmeneküljön és egy új kapcsolatban nyerje vissza elvesztett személyiségét. Ezt a történetet duplán tragikussá tette, hogy ők ketten valamikor boldog párt alkottak. Amikor megpróbáltuk megfejteni, hogy mi romlott el, a problémát azokra a döntésekre tudtuk visszavezetni, melyeket akkor hoztak, amikor a gyerekeik még egészen kicsik voltak. Egy másik, egyedülálló páciensem esetében szintén a szülők korai döntéseire volt visszavezethető az a félelme, hogy a