Tágra nyílt szemek [antikvár]

Első fejezet Látni és hinni Amit nem ismerünk, nem is árthat nekünk, viszont amiről azt gondoljuk, jól ismerjük, az biztosan ártalmas lehet. A feleségemnek, Dorothynak még kislányként volt egy házi kedvence, egy aranyhal, akit nagyon szeretett. Az apukája megpróbálta elmagyarázni neki, hogyan úsznak a halak: a farokúszójuk gyors mozgatásával szelik át a vizet. Dorothy erre gondolkodás nélkül, a lehető legmagabiztosabban reagált, és közölte az apukájával, hogy szerinte a halak bizonyosan hátrafelé úsznak, és eközben a fejüket csóválják! Az ő gondolkodásában, a kis világában ez ugyanolyan megkérdőjelezhetetlen tény volt, mint bármi más. Életünk során lépten-nyomon belebotlunk visszafelé úszó halakba. Megszámlálhatatlanul sok a hibás logikai következtetés a gondolkodásunkban, és feltevések tömegével élünk. Sokszor előítéletesek vagyunk. Az elfogultságunk a menedékünk, az egyszerűbb választásunk. Feltételezésekbe bocsátkozunk. A benyomásainkat és a véleményünket megkérdőjelezhetetlen igazságnak gondoljuk. Hittel állítjuk: nekünk van igazunk, a többiek tévednek - mindenki más rosszul gondolja. A halak hátrafelé úsznak körülöttünk, eszeveszetten csóválják a fejüket, csapkodnak, és mi mégsem vesszük őket észre.