Az ifjukor lélektana [antikvár]

EDUARD SPRANGER. Korunkban világszerte általános érdeklődés központjába kerültek a nevelésügy kérdései. Az emberiség jövője felett érzett aggodalom mindinkább az ifjú generáció nevelésére tereli a figyelmet, aminek következménye a sok uj iskolaügyi reform, modern paedagógiai eszmék kitermelése, kísérleti iskolák nyitása, paedagógiai világkongresszusok rendezése és törvényhozásban, sajtóban, röpiratokban az iskolázás ügyének állandó megvitatása. Ezekben a mozgalmakban vezető szerepet játszanak a német paedagógusok, akik tőlük megszokott alapossággal mind elméleti, mind gyakorlati téren vezetői ma a világ paedagógiai mozgalmainak. A német paedagógusok között is jó fejjel magaslik ki a szintetikus szellemtudományi lélektanból kiinduló Spranger, a berlini egyetem paedagógia-tanára, aki 1911-ben lett Leipzigban a világhírű Meumann utóda és 1920-ban hívták meg a berlini egyetemre. Spranger Paulsen és Dilthey tanítványa, akiknek tanítása benne önálló filozófiai felfogássá ért. A herbartiánus és kísérleti lélektanokkal szemben szerinte az emberi lelket nem magyarázhatjuk analitikus módon elkülönített elemek mozaikszerű összeségeként, mert az emberi lélek tevékenységek értelmes összefüggése, amelyben különböző értékirányok az öntudat összefüggésének egységében jelentkeznek", A tapasztalati lélektan által eddig járt utat nem tartja helyesnek, mert az emberi lélek nem vonható olyan vizsgálat alá, mint a fizikai világ jelenségei. A lélektan feladatának ideális típusok kialakítását tekinti, amelyeknek tükrében és alkalmazása által a konkrét egyéni lélek megnyilatkozásai jobban megérthetők. Az emberi lelket mint valami szerves egészet (strutúrát) a magasabbrendű kollektív lélek, az emberi szellem által teremtett kultura tükrének látja, amelyen keresztül ennek az objektív szellemnek az értékei élő valósággá válnak.