Emberismeret [antikvár]

Az emberismeret alapelvei nem tűrik meg a fenhéjázást és a büszkélkedést. Ellenkezőleg: az igazi emberismeret szerénységre tanít, amidőn rámutat arra az óriási feladatra, melyen az emberiség kultúrájának legkezdete óta dolgozik. Ám ez a munka ezideig nem volt tudatos és rendszeres, ugy hogy mindig csak egyes kiemelkedő egyéniségek akadtak, akik az átlagnál nagyobb emberismerettel rendelkeztek. A kérdés sebezhető pontja éppen ez. Mert ha elfogulatlanul vizsgáljuk az emberek emberismeretét, többnyire azt találjuk, hogy ezen a területen csődöt mondanak. Valamennyien kevés emberismerettel rendelkezünk és ez elszigetelt életünkből következik. Sohasem éltek az emberek annyira elszigetelten, mint ma. Már kora gyermekségünk óta gyérek a kapcsolataink. Elszigetel egymástól a család. Egész életmódunk olyan természetű, hogy alkalmatlan az emberismeret művészetének kifejlődéséhez vezető bensőséges kapcsolatok kialakulására. Ez utóbbi két momentum kölcsönösen feltételezi egymást, mert hiszen nem találhatunk kapcsolatot az emberekkel akkor, amikor megértés hiján idegenül állunk velük szemben. Legsúlyosabb következménye ennek a hibának, hogy az embertársainkkal való bánásmódban és a velük való együttélésben többnyire csődöt mondunk. Gyakran emlegetett és fájdalmas tény, hogy szavaink és lépteink értetlenül mennek el egymás mellett, nem találjuk meg a kapcsolatot, mert idegenként állunk egymással szemben, nem csupán a társadalomnak szélesebb, hanem a családnak szűkebb keretén belül is. Mi sem gyakoribb a gyermekeiket meg nem értő szülők panaszánál, másrészről minduntalan halljuk a gyermekek szemrehányását, hogy szüleik nem értik meg őket. Az emberi együttélés alaptörvényei mégis egymás megértésére kényszerítenek, mert embertársainkkal szemben tanusitott egész magatartásunk ettől függ.