Mi és mások [antikvár]

Mindenkinek van egy elválhatatlan, örök társa, aki végigkíséri az életen a bölcsőtől a sírig: saját maga. Mégis mennyire ismeretlen marad ez a kísérő. Soha egy pillanatra sem szakadhatunk el önmagunktól és egy hosszú élet sem elég, hogy igazán megismerjük magunkat. Az ember nem ismeri jól sem a testét, sem a lelkét. Ha valamit nagyon alaposan ismerünk, arra azt szokás mondani: úgy ismerem, mint a tenyeremet. Nos, az ember ezt nem mondhatja el önmagáról, illetőleg nagyon is elmondhatja, mert tulajdonképen a saját tenyerét sem ismeri. Pedig ez testének az a része, amelyet valóban legtöbbször lát.Testünket általában jobban ismerjük ugyan, mint lelkünket, de azért testünknek is sok előttünk ismeretlen sajátsága van. Méginkább rejtelmes és ismeretlen mindenki előtt a saját lelke. Hiszen a legtöbben oly keveset foglalkoznak vele, nem is igen gondolnak rá. Nem szívesen tekintenek saját lelkükbe, mintha attól félnének, hogy nem lesz valami kellemes látványban részük...