Mi és mások [antikvár]

Mindenkinek van egy elválhatatlan, örök társa, aki végigkíséri az életen a bölcsőtől a sírig: saját maga. Mégis mennyire ismeretlen marad ez a kísérő. Soha egy pillanatra sem szakadhatunk el önmagunktól és egy hosszú élet sem elég, hogy igazán megismerjük magunkat. Az ember nem ismeri jól sem a testét, sem a lelkét. Ha valamit nagyon alaposan ismerünk, arra azt szokás mondani: úgy ismerem, mint a tenyeremet. Nos, az ember ezt nem mondhatja el önmagáról, illetőleg nagyon is elmondhatja, mert tulajdonképen a saját tenyerét sem ismeri. Pedig ez testének az a része, amelyet valóban legtöbbször lát. Testünket általában jobban ismerjük ugyan, mint lelkünket, de azért testünknek is sok előttünk ismeretlen sajátsága van. Méginkább rejtelmes és ismeretlen mindenki előtt a saját lelke. Hiszen a legtöbben oly keveset foglalkoznak vele, nem is igen gondolnak rá. Nem szívesen tekintenek saját lelkükbe, mintha attól félnének, hogy nem lesz valami kellemes látványban részük. Néha divatba jön a lélekkel foglalkozni. Egy időben a freudizmus volt erősen divatos. Ma sokat emlegetik az emberek az alacsonyabbrendűség érzelmét, a gátlásokat és a tudatalattit. Ugyancsak divatos manapság, hogy az emberek megvizsgáltatják magukat másokkal: vájjon mi is rejtőzik lelkük mélyében. A lelki klinika" kedvelt rovata sok népszerű folyóiratnak, hasonlóképen a grafológia is. Sokan szeretnék megismerni önmagukat, de nem azt a módszert választják, hogy elmerülnek saját benső világukba, hanem másokkal akarják elvégeztetni ezt a vizsgálatot.