Az ember ősi ösztönei [antikvár]

A pszichoanalízisben a minden idők lélektanának jelszava, az "ismerd meg tenmagad" nem pusztán az introspekciót vagy az emberi tettek egyszerű nyomon követését jelenti, hanem ennél sokkal bonyolultabb feladatot. Valamikor, a múlt háborúban, a völgyben fekvő Trient városában csodálkoztam, amikor egy magasabban épült régi kastély loggiájának padlójára kikövezve láttam. De aztán rájöttem, hogy a kilátás a természetre, hegyekre, folyóra, völgyekre, városra, kelta alapépítményű templomára, emberekre, mezőkre, sziklákra, virágokra, közelebb viheti az önszemlélő embert minden emberi megismeréséhez. Jobban feltárulhat előtte az egyéniségével átszőtt örök emberi és az egyéni színezet az összefolyó általánosban. A pszichoanalízis a gyakorlatban nem is egyszerű introspekció, hanem befelé fordulás egy másik, kívülálló segítsége mellett és önmagába tekintés érzelmi kifelé helyezkedésekkel az indulatátvitelben. Az elméletben pedig a pszichoanalízis egyik alapfogalma, az ösztön, éppen nem egyéni és introspektív, hanem lényegében általános, örök emberinek a megismerése csak a tág értelemben vett biológia segítségével lehetséges. Ebben a tanulmányban több mint két évtizednek a munkáját foglalom össze. Nem folytonosan haladt ez a munka, mint közben a pszichoanalízis gyakorlata; ez a gyakorlat viszont sokszor késztetett összehasonlításokra a főemlősök biológiájával. Több közleményben a "főemlősök összehasonlító lélektanának" egynéhány gondolatát papírra is vetettem. Most továbbra nem halasztható feladatnak látom, hogy az ember ősi ösztöneire vonatkozó kutatásaimat nagyobb nyilvánosság elé bocsássam. Azt hiszem, hogy az emberről szóló tudománynak és az ember sorsát irányító tanoknak (pedagógiának, társadalmi higiénének, a politikai tudományának) ezekről az ősi ösztönökről tudomást kell szerezniök, és figyelemre kell méltatniok azokat. Mindazonáltal a meglévő előzetes vizsgálatok mellett sem sikerült volna ezt a rendszeres tanulmányt felépíteni, ha nem vette volna át a feleségem a munkának sokszor nehezebbjét, és nem támogatott volna a gondolatok megszövegezésében és továbbvezetésében. Megkönnyítette mindkettőnk dolgát az, hogy a súlyos idők ellenére sem éreztük magunkat visszhang nélküli légüres térben. Különösen a megkapaszkodás szindrómájára vonatkozó megállapítások váltottak ki idővel tudományos helyeslést, és szereztek munkatársakat. A budapesti pszichoanalitikus kollegák közül Kertészné Rotter Lillian, Bak Róbert, Dubovitz Margit, Pető Endre, Róheim Géza, Schönberger István és Rajka Tibor voltak azok, akik gondolataim fonalát felvették és továbbszőtték. A pszichoanalízis körén kívül Szondi Lipót úgy találta, hogy génbiológia ösztönelmélete a megkapaszkodás szindrómájának segítségével egységesebben építhető föl, mint anélkül, a gyermekpszichológus Gleiman Anna több szellemes felhasználásra lett figyelmes a maga szakmájában. Különös köszönettel tartozom Lénárt Edithnek a kézirat egy részének átnézéséért és tanácsaiért. A gyermekképek nagy része Reismann Mariannak régebbi felvételei közül való. Ezek a felvételek nem e könyv illusztrálása céljából készültek: az, hogy mégis alkalmasak rá, igazolja mind a megfelelő állítások helyességét, mind képeinek jellemzőerejét.