Ébredj! [antikvár]

Nagyon jó állapot.
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a vágyaink vezérelnek, miközben csupán áldozunk a félelem oltárán. Vágyunk egy boldog kapcsolatra, de félünk szeretni, vagy benne maradunk a boldogtalanságban, mert félünk az egyedülléttől. A szavak nem számítanak. Azok lehetnek igazak vagy hamisak, vezérelheti őket jó, és rossz szándék is. Mi több, segítő céllal is lehetnek hamisak, minthogy a pokol felé vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Megteheted például azt is, hogy úgy gondolsz önmagadra, mint aki a nevére, a testére és az elért státuszára korlátozódik, de attól még több vagy ezeknél. Elutasíthatod a vadászok és hentesek szolgáltatásait, mert kegyetlennek tartod az ölést, de attól még valóság marad, hogy az élet élettel táplálkozik. A kegyesség és a kegyetlenség sokkal inkább a motivációban mutatkozik meg, mintsem a tényben. Ami igazán számít, az a saját magaddal kapcsolatos elgondolásod, mert leginkább az korlátoz. Lehetsz a fal mindkét oldalán, de csak úgy, ha eltávolítod a falat. A fal csupán félelem. A téglái is abból vannak. Ne értékeld le a félelmet, mert az olyan lenne, mintha a háborúban azt képzelnéd, hogy az ellenség csak gyerekekből és öregekből áll. Inkább töltsd meg a félelmet szeretettel. Az rosszabb neki, mint a homokvárnak a víz. Gyerekként megtanították nekünk, hogy mindig győzni kell, mert a győzelem a túlélés záloga, csak azt nem tették hozzá, hogy győztes ugyan lehet az, aki legyőz másokat, de nyertes csak az lehet, aki magát győzi le. Azt pedig végképp nem tették hozzá, hogy ha mindenképp harcolni akarsz, akkor üzenj hadat a háborúnak, győzz békével, és győzz szeretettel.