Élni akarok! [antikvár]

Nekünk nőknek tulajdonképpen nagyon egyszerű a helyzetünk. Mindnyájukban, amikor bontakozni kezdünk, egy csapásra fölébred a szeretet, és az élet központi problémája lesz. Szeretünk egész szívvel, teljes odaadással egy férfit, a magunk vagy a mások gyermekét, barátokat, gyengéket, betegeket, öregeket, elnyomottakat. De szeretjük az életet is, szépségét és ragyogását, a természetet, a művészetet és az apró kis örömöket. Mi, nők szeretni akarunk, és érezzük, hogy ez a helyes. Tudunk és akarunk szeretni, hacsak el nem vonják tőlünk azt a táptalajt, amely szükséges ahhoz, hogy ez a képességünk kivirágozzék. Tudunk és akarunk is szeretni. A nehézség csak abban van, hgy veszendőbe mehet ez az adottságunk, amely föladata és egyben célja is életünknek. A csalódások megkeményíthetnek, a kapott sebek érzéketlenné és tompává tehetnek. A szerelem olyan útra csábíthat, amelyen kifosztottá, meggyalázottá és lelkileg összetörtté válhatunk. Ezért a szerelem föllobbanásakor se legyünk megfontolatlanok. Nagy elbizakodottság lenne azt gondolnunk, hogy kellő vezetés nélkül, egyszerűen belevethetjük magunkat a szerelem világába, mert érzelmeink csalhatatlanok. Segítségre szorulunk, hogy fölhívják figyelmünket az útjelzőkre. Segítség nélkül nem érhetnénk célba! Bölcs dolog ezért, ha a jótanácsot meghallgatjuk, ha elolvassuk, miről is írnak az okos könyvek. Tudnunk kell, hogy nem lehet mindent visszacsinálni, jóvá tenni, amit elpuskáztunk. Tönkre is mehetünk ebben az életben. Azért írtam ezt a könyvecskét, hogy ez okos, szeretetreméltó lányokkal meg ne történjék.