Gyermeklélektan [antikvár]

I. A GYERMEKLÉLEKTAN TÁRGYKÖRE Az általános lélektanban a lelki működések különböző területeit tárgyaltuk úgy, ahogyan ezek a felnőtt emberben lefolynak. Az újszülöttben azonban a különböző lelki működések nem állnak azonnal működésre készen, hanem a gyermekkor hosszú ideje alatt fokozatosan fejlődnek ki. A gyermeklélektannak tehát az a feladata, hogy megáDapitsa a fejlődés törvényeit, meghatározza az egyes lelki területek fejlődési fázisait, s felvázolja azokat a konkrét megnyilvánulásokat, amelyek a gyermekek átlagára a fejlődés különböző szakaszaiban jellemzőek. Ez a feladatkör két irányú vizsgálódást tesz szükségessé. Az egyik kutatási irány azt vizsgálja, hogy hogyan alakulnak ki az egyes pszichikus funkciók az újszülött állapottól kezdve egészen a felnőttkorig, tehát hogyan fejlődik a gyermek érzékelése, hogyán jut el ahhoz, hogy tájékozódni tudjon időben és térben, hogyan fejlődik gondolkodása, hogyan alakulnak érzelmei, miképpen szövődnek kapcsolatai a környezetében levő emberekkel, hogyan alakul világképe stb. A másik kutatási irány pedig azt regisztrálja, hogy mi jellemzi általában a gyermeket a fejlődés egyes meghatározott fázisaiban (szakaszaiban), tehát az újszülöttkorban, a csecsemőkorban, a kisgyermekkorban, majd az óvodáó, a kisiskolás, a serdülés előtti, a serdülő és a serdülés utáni fejlődési szakaszokban. Mivel a gyermeklélektan elsősorban a fejlődés kérdéseit targyalja, ezért nevezik néha fejlődéslélektannak is, (bár a fejlődéslélektan tulajdonképpen szélesebb körű fogalom, mert a fajfejlődés kérdéseit is magában foglalja). A szovjet pszichológiában viszont újabban az „életkori sajátosságok pszichológiája" elnevezés honosodott meg.