Nem mindennapi kényszereim [antikvár]

Kényszerbeteg voltam. Hogy ez a monda valaha így, múlt időben, papírra kerülhet, elképzelhetetlen lett volna még ezelőtt két évvel is. Most mégis itt van, feketén-fehéren, igazolásául annak, hogy ilyen betegség valóban van és nemcsak valamiféle úri hóbort. Igazolásául annak, hogy vállalható, igazolásául az elmúlt tíz évemnek, mindannak, amit nem tettem, amivé nem lettem, mindannak, amit – józan ésszel felfoghatatlanul -tettem és gondoltam, és legfőképp annak, hogy túl vagyok rajta. És most itt vagyok, papírjaimon ott a bűvös szó: GYÓGYULT.-Szegő Zoltán-Ki nem tapogatta meg többször a zsebében az ott megbúvó nagyobb köteg pénzt, ha mondjuk, komolyabb vásárlásra indult, akkor is, ha jól tudta, hogy ott van a pénz? Vagy ki nem ment vissza akár többször is leellenőrizni a zárakat, kapcsolókat, mondjuk, elutazás előtt? Biztos, ami biztos. Melyik anya nem aggódik és gondol rémképekre, míg haza nem ér a gyerek, ha éppen kicsit késik? Hogy ezek normál kényszerek, és hol van akkor a határ?