A házasság szentsége az eucharisztia fényében [antikvár]

JíjáHÍo Gyermekkorom egyik legmeghatározóbb élménye a szüleim egymás iránti szeretete. Édesapám esténként fél hét-hét körül ért haza a munkából. Édesanyám mindig izgatottan várta, készítette a vacsorát. Amikor csörrent a kulcs a zárban, ő gyorsan megtörölte a kezét és kisietett az ajtóhoz. Ahogyan nyílt az ajtó, a szüleim átölelték, megcsókolták egymást. Minden este így kezdődött. Gyönyörű volt látni. Kitörölhetetlen élmények voltak az ádventi közös imák, a sok éneklés. Ilyenkor mintha egy mennyei kéz emelte volna a családunkat a felhők fölé, a nap minden gondja, nehézsége eltűnt. Az ima végén gyakran a szüleink ölébe ültünk, kértük, hogy meséljenek. A leginkább szeretett mesék a megismerkedésükről, esküvőjükről, a születésünkről, kiskorunkról szóló történetek voltak. Kitörölhetetlen emlék volt látni édesanyámat a templomban. Mindennap ment a Szentmisére fiatalkora óta. A mise második felét végig térdelte. Ahogyan a szemem sarkából, mint kis ministráns, figyeltem őt, lassan rájöttem, hogy a családunk békéje, egysége az ő mély, őszinte hitén és szeretetén nyugszik, valamint Édesapám rendkívül pozitív egyéniségén, kifogyhatatlan szerelmén. A könyv, amit a kedves olvasó kezében tart erről a titokról szól: a családról, amely az élet és a szeretet bölcsője, amely kicsi mennyország lehet, ha valóban hit és szeretet töki be. Az Eucharisztikus Kongresszus évében jelenik meg a könyv, és ezért különös hang-