Fekete gettó - A hatalom dilemmái [antikvár]

Előszó a második magyar kiadáshoz Az 1960-as években Kenneth B. Clark - fekete - pszichológus, aki maga is a harlemi gettóban élt korábban, felkérést kap arra, hogy munkatársaival előtanulmányokat végezzen egy átfogó, a városi gettók felszámolására, vagy legalább élhetőbbé tételére vonatkozó program kialakításához. Clark munkatársai interjúk tömegét készítik el, felméréseket végeznek, majd jelentésük mellett összeáll egy kötet, amit a kezében tart most az olvasó. A könyv ereje nem csupán abban áll, hogy közérthetően írja le a szegregáció mechanizmusait és hatásait, hanem abban is, hogy bőségesen idéz az elkészült interjúkból: a kirekesztettek mondják el saját szavaikkal saját mindennapjaikat és véleményüket. De mit mondhat nekünk egy ötvenéves, Amerikában írt könyv, azon túl, hogy megmutatja: lehet egyszerűen írni a szegénységről úgy, hogy a statisztikák ne takarják el az emberek arcát. Vagy, hogy megmutatja: lehet belülről írni a gettó hatásairól úgy, hogy se a részrehajlás, se a „kiteregetés" vádja ne érhesse a szerzőket. Ha ma, ötven évvel e könyv születése után elmegyünk egy magyarországi cigánytelepre, nagy eséllyel hasonló mondatokat jegyzetelhetünk az ott élőktől. Ez kétségtelenül merész ív, és talán könnyen félreérthető is: elmoshatja a különbségeket, ha az ötvenes-hatvanas évek Amerikáját a mai Magyarországhoz hasonlítjuk. Mégis érdemes lehet ezt a perspektívát időről időre elővennünk, hiszen a kitaszítottak mindennapos személyes tapasztalata a javak minőségében és elérhetőségében meglévő különbségek ellenére is szoros hasonlóságot mutat. A lélektani hatás szempontjából édes mindegy, hogy valaki New York gettóiban vagy Jászladány cigánytelepén nő fel. Jól látszik ez az egymástól térben és időben távol élő emberek azonos életlehetőségeit és életpályáját szemlélve. Szembetűnő a hasonlóság abban, hogy mit eredményez a gyermekek - bármely indok alapján történő - különválogatása, és az erre ráépülő szegregált oktatási gyakorlat; hogy milyen lehet szülőként, gondviselőként megvívni a napi csatákat a betevőért, és adott esetben mekkora a kihívás a feladásra; hogy milyen lehet anélkül, a sokunk számára természetes érzés nélkül élni, hogy szuverén döntéseket hozó, saját sorsát aktívan befolyásoló személyiség vagyok. Segélyezettnek lenni ezt is jelenti. Az előítéletesség, türelmetlenség és kirekesztés első lépése a megvetettek megfosztása személyes érzéseiktől, történeteiktől és véleményüktől, személyiség helyett arctalan tömegként való kezelésűk. A kirekesztettek segítését paternalista felkarolás és megbélyegzés szándéka nélkül megcélzó programok első lépése mindenképpen az érintett vélemények felszínre hozatala, a megértés és a beleérzés. Ez utóbbinak feltétele annak megértése, hogy a kirekesztettség mit okoz, és különösképpen mit vesz el a gettók lakóitól. E könyv azoknak, akik mindennapi munkájuk, érintkezéseik révén ráismernek egy-egy helyzetre, reakcióra, véleményre, talán nem mond majd többet annál, hogy az egybeesés nem a