Az elsüllyedt világok titkai [antikvár]

Az utóbbi időben napisajtónkban és tudományos irodalmunkban egyre több szó esik a régészetről. Egymás után nyílnak meg fővárosi és vidéki múzeumaink kiállításai s nagy látogatottságuk arról tanúskodik, hogy mindegyre növekvő érdeklődés mutatkozik a régészeti tudomány eredményei iránt. Azok számára, akik a régészeti tudományban még mindig csak régmúlt korok avult emlékeinek feltáróját, a múzeumokban pedig csak poros, használhatatlan régiségek raktárát látják, könnyen érthetetlennek tűnhet a régészet helyzetének ez az alakulása és jelentőségének ilyen hatalmas megnövekedése. Valóban, ha a régészet által feltárt emlékeket csak hasznavehetetlen, holt tárgyaknak tartjuk, nehezen érthetjük meg, hogy mi a jelentőségük. Nem szabad azonban elfeledkeznünk arról, hogy a múzeumokban összegyűjtött tárgyak régi emberi közösségek egykori életének a maradványai. Az emberek eltűntek a föld színéről, de fennmaradtak az általuk készített tárgyak és azok az eszközök, amelyekkel egykor életszükségleteiket előteremtették. Ezeket a tárgyakat tehát nem önmagukban, hanem mint régi emberi társadalmak termelési folyamatának eredményeit, és mint ezeknek a társadalmaknak termelőeszközeit kell szemlélnünk. Ha ezt megtesszük, ha a legegyszerűbb tárggyal - egy tűzkőből pattintott nyílheggyel, egy kőbaltával - kapcsolatban is azt kérdezzük, hogyan készítették és használták, mi volt a szerepe és a jelentősége ennek az eszköznek a termelésben, akkor kirajzolódik előttünk a tárgyat készítő és a használó emberi közösség élete. Ha azután különböző korokból származó tárgyaknak, munkaeszközöknek a szerepét vizsgáljuk az azokat használó társadalmak keretében, akkor kibontakozik szemünk előtt a termelés fejlődése is, bepillantást nyerünk az embernek a természet ellen vívott harcába és megismerjük ennek a harcnak egyes fejezeteit: a termelés különböző korszakait. Ezen a ponton tehát teljes világossággal bontakozik ki a régészet által gyűjtött tárgyaknak mint munkaeszközöknek a jelentősége.