Az ősvilág [antikvár]

Részlet a könyvből:Az Óriás-hegység vándora, aki egy régebben majdnem járhatatlan, újabban kissé kijavított ösvényen az úgynevezett nagy hógödörből a kicsibe mászik le, egy nagyon jelentős tájképpel áll szemben.A mélységbe gördülő és árnyékot vető felhők, a hasadékban fölmerülő mérhetelen távoli kilátás a napsütötte völgyekre, a jellemző törpe növényzet, mely mint valami mélyen zöld óriás-moha simul a kőzet szürke mállási cserepeihez - a nagy magasság kétségtelen benyomását keltik föl. A hol a szétmállott gránit-ösvény lemegy a kis gödörbe, ott kedves alpesi szőnyeg jelenik meg ebben, az évszak szerint változó színű virágokkal a mormogó vizek fölött. A tekintet a szőnyeg legmélyebb gödrében akaratlanul is a glecsert keresi, ez azonban hiányzik.De annál világosabb nyomok mutatják, hogy valamikor itt volt. Még fölismerni véljük, ahol utoljára megpihent, a nagy gödörkazánt kivájva - az első vastag bundájú hegycsúcsokról lenézve, még látjuk alant az óriási törmelékgyűrűt, melyet az olvadó, haldokló, visszavonuló glecser mint oldal- és homlokmorénákat halmozott föl abból a kőzetből, mely eredetileg az ő csúszó jegébe volt befagyva. Egy kis hófolt gyakran nyári időben is látható még a gödör legbelső lejtőjén - nyilván nagyon kevés kellene ahoz, hogy a jégóriás újra fölébredjen.