Scythia Hungarica [antikvár]

A honfoglaló magyarság a kilencedik században a perzsa és az arab világ által színezett, főleg török nyelvű sztyeppei népek által képviselt keleti kultúra köntösében jelent meg. Ebbe bizonyíthatóan beletartozott a hadiszervezeten és a hadifelszerelésen kívül az írás tudománya, a részleges lovastemetkezés és sok más egyéb ismeret, gyakorlat és technika is, még ha ezek bizonyos elemeit a török nyelvű népek náluk ősibb, nem török nyelvű népektől vették is át. Erről a kultúráról a legtöbbet a Kárpát-medencében eddig megtalált sírleletekből tudhatjuk meg, így korai (a 10. század második felétől ismert) falvainkban is bizonyos elemei, például a belsőfüles agyagbográcsok megtalálhatóak. Merre kereshetjük ennek a kultúrának a nyomait, eredetét? Etelközben, mindjárt a Kárpátoktól keletre - még ha akár a Donig toljuk is ki annak egykori határait - nagyon kevés rokonjellegű sírleletet találtak eddig a sztyeppe vagy az erdős sztyeppe vidékén, tehát ott, ahol őseink szállásai lehettek a 9. században. Ez annál is különösebb, mivel egyes kutatók újabb véleménye szerint a magyarok legalább kétszáz évig laktak Etelközben. Oda pedig - az egyik feltételezés szerint - a Don és a Kubány közéről került a magyarság, ahol még régebbi emlékeiket kellene megtalálnunk. És ott mennyi ideig lakhattak? Ez sem tisztázott még. A Don torkolatától délkeletre elterülő Meotisz vidékét sem kell kiiktatnunk a hitelesen ősmagyarok által megszállt területek közül, még ha arra valószínűleg csak ideiglenesen került sor, hiszen kétségtelenül erre utal a Csodaszarvas-monda.