Bedobjuk a törölközőt [antikvár]

Fedlapjai kopottasak, enyhén sérültek, megtörtek.
Nincsenek ​új viccek, csak fiatal emberek vannak. Egy aggastyánnak minden vicc régi. A nyájas fogyasztó, aki megtisztelt azzal, hogy elolvassa a következő oldalakat, legott észlelheti: nem az olcsó poénkodás kedvéért profanizáltam a Ludas Matyi becsületben megőszült jelmondatát Az, hogy a kötetben szereplő viccek egyike-másika – mit egyike-másika? mindegyike! – visszaköszön, korántsem a véletlen műve. Ugyanis történelmi tény, sőt, történelmi távlat, hogy immáron jó harminc éve gyűjtögettem a sport vidám sztorijait, vicceit Az itt következők mindegyike megjelent már a Képes Sport, az Esti Hírlap, vagy a Ludas Matyi hasábjain. Mit szépítsem: némelyikük itt is, ott is. Megesett, hogy többször is. Jó, ha az ilyesmit előre tisztázzuk. A sztorikat külföldi – rendszerint angol és német nyelvű – sportlapokban gyűjtögettem, szorgos bányamunka árán. Gyorsan hozzáteszem: ez a fajta bányászat évről-évre, sőt, hétről-hétre nehezebb. A sport az idők hajnalán tartós jókedv forrása volt. Ahol fiatalemberek vannak – hirdettük nagy garral – ott vidámság is van, trallala, trallala. Hát mit tegyünk, újabban igencsak megszűkültünk trallalában. A modern sport afféle fogcsikorgatós, kemény üggyé vált s ma már a diadalaiban is tele van lemondással, fájdalommal, apró emberi drámákkal. Ám – esdeklek – krétázzák javamra, hogy nem vagyok hajlandó feladni a reményt. Őszintén hiszem, hogy a humornak ma is helye van a sportban. Hogy a nagy versenyt az nyeri, aki képes a hajrában netán elmosolyodni s a gólt az rúgja, akinek a védők gyűrűjében vergődve is eszébe jut egy bolondos ötlet. Harminc év múlva újabb hasonló kötettel jelentkezem. Addig minden kiderül…