Vívódások [antikvár]

Előszó Bármennyire is próbáljuk elkerülni, ha nem rendelkezünk alkoholista ismerőssel vagy családtaggal, egykönnyen ítéletet mondunk a lokálokban vagy az \ ^ utcákon feltűnő, kétes állapotban mutatkozó alakok felett. Olyannyira távol érezzük magunkat a „lecsúszott" emberéletektől, hogy lehetetlennek tűnik számunkra a szabad lét és a függőség közötti halovány határvonalat valaha is átlépni, és az alkohol, drog vagy éppen a szerencsejátékok rabjává válni. Az önvédelmi stratégia részeként beskatulyázzuk a másikat azon megnyugtató gondolat kíséretében, hogy az ő nyomorúságához képest mi azért mégiscsak jobb helyzetben vagyunk. Minden kétséget kizáróan nehezebb sors jutott nekünk, ha egyik családtagunk függőséggel küszködik, és mi nap mint nap megharcolunk a másik kivagyiságával, a tehetetlenség érzésével, és persze a betegséggel együtt járó hétköznapi szennyel. A Bonus Pastor Alapítvány szervezte utógondozói táborban, ahol Gombola Andrással találkoztam, világossá vált számomra: bármelyik helyzetben is találjuk magunkat, amennyiben nem jutottunk el a