Egészpályás letámadás [antikvár]

ELŐSZÓ Könyvemben arra teszek kísérletet, hogy a fennmaradt és ma kutathatóvá vált egykori állambiztonsági iratok és az eddig még nem publikált rendőrségi iratok segítségével feltárjam a legnépszerűbb magyar sportegyesület és a kommunista pártállam kapcsolatát. A kötet által bemutatott, Fradit érintő és egykor „Szigorúan titkos!" minősítéssel ellátott dokumentumok többségét azok az ügynökjelentések teszik ki, amelyeket a belügy által beszervezett hálózati személyek írtak, akiknek feladatként szabták meg az egyesület szurkolóinak, alkalmazottainak és nem utolsósorban sportolóinak megfigyelését. A köznyelvben csak ügynökként aposztrofált informátorok számára a Fradi-meccsek végét jelentő hármas sípszó a harmadik félidő kezdetét is jelentette. Ennek során találkoztak tartótisztjeikkel, átadták nekik jelentéseiket, megbeszélték annak tartalmát, megkapták új feladataikat, hazamentek, és másnap folytatták tevékenységüket. Hányan lehettek ők? Biztos adataink erről nincsenek, de a könyv 1970-ig bezáróan félszáz egykori beszervezett ügynökről tesz említést, akik a Fradival vagy fradistákkal kapcsolatos információkkal látták el mindenkori tartótisztjeiket. Hogy ez a szám soknak vagy kevésnek tekinthető-e, nehéz eldönteni: mindenesetre figyelemre méltó, hogy a kádári állambiztonság milyen nagy érdeklődéssel fordult a Fradi felé. Az ügynökjelentések és az állambiztonság különböző osztályainak belső feljegyzései mellett foglalkozni fogok azokkal a párthatározatokkal is, amelyek a belügy működésének mindenkori irányát megjelölték. Nyilvánvalóan ezek az iratok nem elhanyagolhatóak a kommunista rendszer működésének szempontjából, hiszen valójában ezek segítségével érhetők tetten a Fradival szembeni intézkedések valódi megrendelői. A munkámhoz felhasznált források közül természetesen nem hiányozhatnak a korabeli politikai és sportnapilapok releváns cikkei sem, a mérkőzéstudósítások, különböző statisztikák, visszaemlékezések, sőt egyes személyek levelei sem. Mivel a Ferencváros és a belügy kapcsán az utóbbi évtizedben már jelentek meg mélyreható, szakmailag kifogástalan írások, ezek felhasználásától és idézésétől sem tekintek el. Ami a könyvben idézett belügyi jelentések helyesírását illeti: a kényelmesebb olvasás érdekében mindenféle jelzés nélkül javítottam azokat a súlyos helyesírási hibákat, amelyeket mind az ügynökök, mind a tartótisztek igen gyakran elkövettek. Ha ettől eltértem, okkal tettem, és az adott helyen erre a figyelmet is felhívtam. Ezt a technikai megoldást leszámítva a sokszor idéden, pongyola, magyartalan megfogalmazásokat érintedenül hagytam.