Informális tanulás az Aranycsapat korában [antikvár]

Kötéstábla / borítója kopott
A könyv azt a tanulási formát tárgyalja, amely a mindennapok természetes velejárója, az emberi tevékenységek kísérője, és mert magától értetődőnek tekinti az egyén, ezért észre sem veszi, hogy általa gazdagodott a tudása, fejlődtek a készségei. Az oktatásügyben az egész életen át tartó tanulás gondolatának általánossá válása előtérbe állította a tanulás formáinak kérdését. A formális, nem formális és informális tanulás megkülönböztetésével jól érzékelhetővé vált az iskolán kívüli tanulás fontossága és az iskolának az a szerepe, amelyet a különböző tanulási formák integrálásában játszhat. Ez a munka az informális tanulást egy meghatározott időkeretben vizsgálja, amit az Aranycsapat koraként jelöl, s ami alatt az 1920-as évektől 1956-ig terjedő időszakot érti. (Nemcsak az olimpiai bajnoki címet Helsinkiben, a 6:3-as győzelmet a Wembley-ben, az 1950 és 1954 közötti veretlenséget tekinti ide tartozónak, hanem a felkészülés idejét is.) A megközelítésből adódik, hogy a játékosok gyerekkorát is figyelembe veszi, hiszen a zömük 6 osztálynál többet nem végzett el az iskolában. Az általuk elért siker, a világhír kevéssé az iskolai, sokkal inkább az iskolán kívüli tanulás eredménye. Az olvasó betekintést nyerhet ez időszak sajátos informális tanulási színtereibe: a cserkészet és a levente, a sportegyesületek és a vendéglők világába, miközben két labdarúgó, Puskás és Deák mikrokörnyezetén keresztül a korabeli család és kortárscsoport hatásáról is képet kap, nagymértékben az íratlan történelem (oral history) adataira támaszkodva. A grundon folyó meccsek sorsformáló szerepét a játékosok és a játék oldaláról is vizsgálja a könyv, hiszen a futball elengedhetetlen része a nézőközönség, amely ugyancsak az informális tanulás közege. A néző pedig lehet a klub grundokat bejáró megfigyelője, az elkötelezett drukker, a kíváncsi nézelődő, a visszatekintő kutató, a tévénéző, a gyerek és az öreg, a nő és a férfi. Nekik ajánlható ez a könyv.