Szigorúan bizalmas? [antikvár]

Az Örök Ellenálló Éjszakai autóút, mobiltelefon. Az életmentő műtét előtti utolsó beszélgetés nem is lehetett már beszélgetés. Közöttünk már minden elhangzott a várható sebészeti beavatkozásról, az agresszív kór rejtelmeiről, kockázatairól. - Isten kezében vagyunk - mondta Anyámnak igaza volt. Ebben is igaza volt. „Ebben is" - visszhangzott bennem ismétíődve, de nem volt idő fbiidézni, hogy miben még, mert váratlanul így köszönt el: - Majd hívlak. A zárszó megütött. - Hívjál - kértem -, de most még ne Odaátról! Azóta eltelt néhány nap. A négy és fél órás műtét utáni bizonytalanságban, feszült várakozásban olvasom újra Gyarmati Dezső célszemély titkosszolgálati dokumentumait. Éjszaka van, odakünn esik a hó. Hajnalra meg kell ímom a bevezetőt, hogy kerüljön már végre ez a könyv a nyomdába, és vigyük Agócs Sanyival a kórházi ágyhoz lelket és testet erősítőnek, és kerüljön már az olvasóhoz, ez a könyv is álljon a gyógyító idő szolgálatába. Bármennyire próbálom, de most mégsem tudok Kozma Huba képes szövegére, kort és hangulatot festő szavaira ügyelni. Elismerően nyugtázom ugyan a Gyarmati Dezsőt megszólaltató kiváló teljesítményt, a Dezső stílusát, még a hanghordozását, szemvillanását is megidéző írói bravúrt, de ahogy visszatérek egy-egy történetből, egy nyirkos besúgói jelentés értelmezéséből, újra és újra lefog a jelen valósága, hogy most Dezső ott alszik az intenzív osztályon, álmaiban talán éppen e könyv lapjain életre keltett ügynökökkel, vallató ávósokkal viaskodik. Körülötte képemyők, vonalkák süllyednek, emelkednek, zöld fényjelek villognak, zümmögnek a gépek, és a nővérke följegyzi, hogy a „ketteske" megint nyugtalanul alszik. A gyötrelmes álmot képemyőre kivetíteni nem lehet, jobb is, a sokat látott, jajkiáltásokhoz edződött nővér sikoltozva hívná az ügyeletes orvost, mert azok az alattomos rémalakok egyformák, talán az ő nagyapját is megalázták, megnyomorították.