Mamaka [antikvár]

//oszoVan úgy, hogy az ember semmi másra nem vágyik, csak arra, hogy olyan legyen, mint amilyennek megszületett. Őszinte, megfelelni akarástól, korlátoktól, elvárásoktól mentes. Szabad, amilyen talán újszülöttként volt utoljára, Úgy fogadják el, ahogyan van és ne a szabályok, társadalmi elvárások irányítsák, hanem az érzései. Hogy hallgathasson ott belül arra a kis suttogó hangra, amely mindig megfelelő választ ad, mindig jó irányt mutat, ha tudunk és merünk rá hallgatni. Hogy lemezteleníthesse végre a lelkét anélkül, hogy sérülékennyé válna. Hogy kiszakadhasson ebből a sokszor álszent világból, amelyet nem az értékek, hanem az érdekek irányítanak.Mindannyian egy önként vállalt rabságban élünk. Az idő, a pénz, az elvárások, a kötelesség, a felelősség börtönében. Saját magunk rabszolgái vagyunk. De a lélek szabadságára szükségünk van. Ez a túlélés záloga.Meg kell tanulnunk újraértelmezni a saját életünket, mérlegre tenni újra és újra a fontos és felesleges dolgokat, megvizsgálni saját bensőnket, helyünket a világban és a világ helyét bennünk. Ha eljutunk odáig, hogy csak falakat látunk magunk körül, bármerre is fordulunk, mindig találunk egy ajtót. Kérdés, hogy ki merjük-e nyitni ezt az ajtót és ki merünk-e lépni rajta. Mert nem elég vágyni a szabadságra, a lélek szabadságára, azért tenni is kell.5