Érintetlen mélységekben [antikvár]

Ahogy lapozgatom régi kézirataimat, eszembe jut a múlt. Régen miden egészen más volt. Érintetlenül nyújtóznak még a végtelen tengerek. A halak, a cápák háborítatlanul úszkáltak a maguk útjain, a titokzatos, tátongó mélységekben, ahová ember még soha be nem pillantott. Az ember ez idő tájt legfeljebb csónakon járta a tenger alatti kontinensek "égboltját", az ott úszó "felhők" között, amelyeket mi hullámoknak hívunk. De ez az ember ott fönn csalafinta volt. Vékony, hosszú zsinegeken ínyencfalatokat engedett le a mélybe, és jaj volt a halaknak, amelyik bekapott egy ilyet. Hálót meg fogókosarakat is lebocsátott az ember. Ő maga azonban a felszínen maradt. Még nem ébredt fel benne a sportkedv, hogy leszálljon hancúrozni ezekbe a mélységekbe, és saját birodalmukban zaklassa a halakat. A buzgó sportolók ekkor épp a hegyek meghódításán fáradoztak. Léccel a lábukon felmásztak a télies lejtőkön és gleccsereken - majd ugyanazon az úton, ahol felmentek, lesiklottak. Nem volt még ugyanis sílift, amely megtakarította volna a felkutyagolás fáradalmait. És ugyanígy nem voltak még búvárkészülékek sem, amelyek segítségével az ember egy órára hallá változhat át. Nem létezett még békauszony, búvármaszk. Nem voltak még kompresszorokkal, búvároktatókkal felszerelt luxushotelek. Nem voltak búvárklubok, víz alatti vadászversenyek, víz alatti fényképezés, sem folyóiratok a víz alatti sportokat kedvelők számára. Az ember még nem hódította meg a tengereket. Az ember és a tenger összecsapása akkoriban még csak a víz alatti kontinensek egén zajlott. Harc volt ez a tovagörgő, viharkor óriássá növekedő hullámfelhők ellen. Odalenn csupán ostromba szkafandereket viselő, hosszú tömlőn himbálózó, buborékokat köpködő, hivatásos búvárok mutatkoztak hébe-hóba. A mélységekben egyébként zavartalan volt még minden.