A régi Magyarország jókedve [antikvár]

A régi levelek humora. A csendes és a jóízű humor a magyar néplélek tői elválaszthatatlan. Vele születik ez, s vele marad jó és balsorsában. A paraszti szegénységben csak úgy megtaláljuk, mint az úri renden. Nemzeti kincsünk ez, melyből minden magyar nyelven szóló ember örökölt valamit, ki többet, ki kevesebbet. A mi népünk szokása, hogy a szónak sóval és borssal adja meg a módját, mert szerinte ez az élet igazi fűszerszáma, csak ezzel vigadhat akkor is, mikor igazában sír ; ezzel gondolhat a derűre akkor is, mikor sötétség borul rája. Balítélet alá senki ne vegye, ha állítjuk, hogy a magyar humor olyan nemzeti sajátosságunk, olyan eredeti vonásunk, melyet hasonló formában semmiféle népnél meg nem találunk. A magyar igazában a szív embere. A szív érzéseinek a hullámzása teremti benne azt az érzületet, amit a sírva vigad a magyar és a borúra derű mondások oly találóan kifejeznek. S mi az igazi magyar humor, ha nem ez ! Kedvre perdül, nevet a lelke és sír a szíve egyszerre. Mintha csak zuhogó esőben a napsugár járna boszorkánytáncot a szivárványos égen.