A forradalom emlékezete [antikvár]

1968-ban, pályakezdő szociológusként olvastam Oscar Lewis Sánchez gyermekei című, Magyarországon frissen megjelent könyvét Bartos Tibor zseniális fordításában. Kemény István adta a kezembe. Az amerikai antropológusprofesszor a történeti oral history módszerével mutatja be a mexikóvárosi szegénység életét. "A kötet élettörténetének rögzítésére használt magnetofon újfajta társadalmi-realista irodalom kibontakozását tette lehetővé" - ismerte fel Lewis, aki közel tíz éven át rendszeresen látogatta a Sánchez családot, baráttá, családtaggá vált, megszerezte a bizalmukat. Egyszerre faggatta a család tagjait azonos idejű történésekről és a családi emlékezetben megőrzött múltról. "Egyes mozzanatok ismétlődése valószínűvé teszi és több oldalról hitelesíti a tényanyag nagyobb részét...", vagyis kiszűri az egyéni emlékezet torzításait, s az azonos elemek megerősítést nyernek. Ugyanakkor az emlékezet szubjektív, emocionális elemeit sem dobja ki, hiszen azok az elbeszélő karakterét színezik. A könyv a XX. századi szociológiai irodalom egyik alapműve, annak ellenére, hogy maga Lewis, aki történelmet tanult, majd a Columbián antropológiából szerzett doktori címet, le sem írja a szociológia szót.