A Petőfi Társaság antológiája [antikvár]

Jó bornak nem kell cégér - tartja a magyar közmondás. Mint annyi életbölcseség, ez is csak féligazság. Kelleni éppen nem kell, de használ! Honnan tudná másként a szomjas vándor, melyik kocsmában mérnek jó bort? Tűzzük ki tehát mi is a cégért s dicsekedjünk el vele, hogy ez a mi novellás könyvünk páratlan jelenség a magyar irodalom életében: valami, ami eddig még nem volt. Huszonkilenc elbeszélés egy kötetben, mindegyik más-más szerzőtől, s mind a huszonkilenc író egy malomban őröl, egy irodalmi-társaság keretében dolgozik. Ez az, amire nem tud példát a magyar história. Azt már kötetünk címlapja hirdeti, hogy a Petőfi-Társaság együttese lép ezúttal a színre. Sorban fölvonul minden elbeszélője, egy sem marad el közülük, sőt egy-kettő idegen berkekből szüremkedett a novella mezejére. (Vájjon ráismer-e a közönség a betolakodókra?) Amit adnak, a huszonkilenc elbeszélés, együtt egy hatalmas galéria, mert mindegyik történetből akarva-akaratlan egy-egy arcél rajzolódik ki, szerzőjének lelki képmása. Érdekes ez a sok jellemző férfi és női fej...