A székely tanítónő [antikvár]

Azok között a fogalmak között, amelyeket a magyar történelem szentesített és a közmegegyezés elfogadott, a nemzet és az irodalom fogalma mindig egymással szoros kapcsolatban állt. Teremtő kölcsönösség jött létre közöttük, egyfelől a nemzeti történelem, s azok a törekvések, amelyek e történelem során érvényesülni kívántak, és igen gyakran vereséget szenvedtek, mindig meghatározták irodalmunk vállalt feladatait, küldetéstudatát, többnyira abban az értelemben, hogy magának az irodalomnak kellett helyreállítania a nemzet megbolott szellemi egyensúlyát, vagy megtört politikai és kulturális egységét, másfelől hagyományosan az irodalomban konstituálódtak azok a személyiségjegyek, amelyeknek összessége a magyarság nemzeti jellegét teszi.A magyar irodalom, még az európai áramlatokat követő törekvéseiben is, mindig nemzeti volt, és a magyar nemzetnek nem egyszer irodalma adott szellemi keretet és közösségi indentitást. Balassi Bálinttól Berzsenyi Dánielig, Vörösmarthy Mihálytól Ady Endréig, és Illyés Gyulától Nagy Lászlóig mindig a "nemzet" és az "irodalom" alkottak egymással lényegi kapcsolatban álló fogalmakat. Ez a fogalompáros valóságos Janus-arccal néz ránk a múltból és bizonyára a jelenből: ami az egyik oldalról szemlélve egy történelmi emberközösség küzdelme a megmaradásért, az a másik oldalról szemlélve magas rendű művészi érték történeti folytonossága és rendszere, s ami az egyik nézetben gondolat, költői kép és versforma, az a másik nézetben emésztő küzdelem és gyötrelem azért, hogy tizenötmillió ember otthont találjon a népek közösségében, és képes legyen kibontakoztatni a maga szellemi és erkölcsi értékeit.