Akarsz velem játszani?/Kedves Mrs. Bird!/Rejtelmek szigete/Remény a rács mögött [antikvár]

[isi m Két igazság 1. FEJEZET Ugyanabban a sorrendben festem a lányokat. Először Vivian. Aztán Natalie. Allison az utolsó, bár ő volt az első, aki elhagyta a faházat, ezért ő tűnhetett el először. A festményeim jellemzően nagy méretűek. Tényleg robusztusak. A lányok mindig kicsik. Megjelenésük a festés második fázisát jelenti, miután felvittem a föld és az ég hátterét a hozzáillő sötét festéknevekkel: Pókfekete. Kísértetszürke. Éjkék. Aztán jönnek a lányok. Fehér ruhát festek nekik, amely lebeg, mintha futnának valami elől, általában csak a lebegő hajuk látszik. Utoljára hagyom az erdő festését, spaklival viszem fel a festéket széles sávokban. Ahogy több réteget adok hozzá, a fal nagyságú vásznakon lassan megjelenik a képzeletemben élő erdő. Sűrű. Félelmetes. Tele veszéllyel. Addig festek, amíg nem marad üres folt a vásznon, és a lányokat elnyeli az erdő, láthatatlanok lesznek. Csak akkor festem oda a nevemet a jobb alsó sarokba. Emma Davis. Ugyanaz a név, ugyanolyan olvashatatlan aláírás látható a galériák falán, ez üdvözli a látogatókat. Minden falon a festményeim vannak. Az én festményeim. Összesen huszonhét. Az első kiállításom galériában. Egy hét múlva lesz március közepe, vagyis Szent Patrik napja. A galéria tömve van. Gyűjtők, műítészek és nézelődők pezsgőspohárral a kezükben, és amikor lehetőségük van, az elhaladó tálcákról levesznek egy-egy gombás-kecskesajtos falatkát. Már legalább egy tucat embernek bemutattak, akik Randallnak fontosak, mert a fülembe suttogja, hogy kicsodák, miközben kezet fogok velük. - A Timestól - mondja egy nőre, aki a bíbor árnyalataiba öltözött. A kifogástalan öltönyt és piros edzőcipőt viselő férfiról pedig ezt suttogja: - Christie's.