Apák és apanyomok [antikvár]

Részlet: Kósa Csaba Titkos áramkör Bella Istvánt 1967-ben ismertem meg Budán, egy Móricz Zsigmond körtéri kiskocsmában. Akkoriban együtt dolgoztam az Esti Hírlap szerkesztőségében Simonffy Andrással, aki az aznapi lapszám megjelenése után ajánlotta, hogy menjünk át Budára, és üljünk be az általa kedvelt alagsori sörözőbe. Ide beszélt meg ugyanis délutáni találkozót Bella Pistával. Bellára várva fogytak a sörök, de ő nem jött. Simonffy akkoriban már javában gyűjtötte az anyagot a Kompország katonái című kötetéhez. Legfőbb forrása az édesapja volt, Simonffy-Tóth Ernő vezérkari őrnagy, a Horthy Miklós által 1944-ben Moszkvába küldött fegyverszüneti bizottság tagja. Hallgattam Simonffyt, aki a Szovjetunióba delegált küldöttség tagjairól és a tárgyalófelekről mesélt. Arról, hogy az oroszok azt ígérték, hogy megtarthatjuk Észak-Erdélyt. A kiugrásunk esetén. Bella csak nem jött. Már-már szedelőzködtünk, amikor egy sötét hajú, apró termetű fiú ereszkedett le a lépcsőn. Körülkémlelt, mint aki maga sem hiszi, hogy még várnak rá itt, aztán megindult felénk, és lezökkent az asztalunkhoz. Bemutatkoztunk egymásnak. Ma is előttem az olajos fényben úszó, szomorú szeme, a homlokába göndörödő haja, a finom keze, amivel megragadta a söröskorsó fülét. Igyekezett bepótolni a mulasztását. Simonffy az apjáról beszélt, az addig még a történészek előtt is ismeretlen izgalmas részletekről. Bella Pista arcán nem láttam különösebb lelkesedést. Ám azért hallgatta türelmesen Simonffyt. Egy idő után aztán rám nézett, és szigorúan azt kérdezte: - A te apád is túlélte? - A háborút? -Azt. 5