Asszonyi dolgokról/A smokk/Tengerkisasszony/Tristan [antikvár]

Részlet a könyvből: A vonat mellett, amely éppen most indul meg, egy férfi rohan végig a perronon és még mindig ott tartja kezét a kupéajtó kilincsén, mintha vissza akarná tartani az egész vonatot. A férfi arca aggodalmas és sebesen mondja a mosolygó fiatal asszonykának, aki kihajol az ablakon: - És semmi esetre se felejtkezz meg arról, hogy irj nekem! Minden egyes leveled egy darabka belőled, aki távol leszel tőlem! Ne légy hát fösvény... Hány férfiajakról röppen el ez a könyörgés, amikor julius vége felé, akár jószántából, akár nem, az a párisi asszony is útra készülődik, aki legtovább tartott ki ott és akinek szoknyáját, mintha láthatatlan cérnaszálak fűznék Páris aszfaltjához. Az utra készülődő kis barátnő váltig erősítgeti, hogy nem szivesen utazik el, de kurára van szüksége, tekintettel kell lennie a családjára, vagy pedig egyszerüen neki is alá kell vetnie magát a snobizmus törvényeinek. Kissé szomoruan utazik el, de ez az asszonyi szomoruság csak reflexje a férfi bánatának és hamar elillan, mint a könnyű lehelet a tükör sima lapjáról. Az utolsó szavak még ott csöngenek egy ideig fülében: - Minden egyes leveled egy darabka belőled, ne légy hát fösvény... Természetes, hogy irok neki... Szegény fiu! Hiszen nagyon szeret engem... És bizony én az utolsó hetekben nem éppen a legelragadóbb voltam iránta...