Bővebb ismertető
Ahol száz magyar iró (s mindegyik a maga legjobb novellájával) kér szót, ott a szerkesztő bizvást hallgathatna. Száz magyar iró eléggé beszél önmagáért s nem szorul rá, hogy a százegyedik elöljáró beszéddel ajánlja be őket.
Nem is az iróknak szól ez az elüljáró irás. Csak a közönségnek, talán utánunk következő közönségeknek is, akarja röviden megmondani, hogy " Az Érdekes Ujság Dekameronja" természetesen nem tartalmazhat egyértékű novellákat, amint a legszebb asszonyfejen sem egyformák a hajszálak s a földön sem egyértéküek az emberek, még az édes testvérek sem. Ezek a novellák pedig még csak nem is édes testvérek, mert hiszen száz iró rakja össze a novelláit. Mindegyiknek csak egy novellája van a gyüjteményben. Inkább versenytársak tehát, semmint testvérek. De egyben testvérek a novellák mégis: abban, hogy a száz közül mindegyik iró azt a novelláját engedte át a Dekameron számára, melyet - objektiv, vagy szubjektiv okból, az már mindegy - a maga legszebb és legjobb novellájának tart. Ez pedig mindenesetre a legérdekesebb testvéri kapocs a száz novella között. Mintha egy kis város száz mamája a legbecézettebb, az eladó lányát hozta volna el a bálba.