Dimenziók 9 [antikvár]

Részlet: Abafáy-Deák Csillag Bordó kabát Csecsemőként sokat sírt, később soha. Bármilyen baj, bánat érte, nem tudott sírni. Belenyilallt az állkapcsába, összeszorította fogait teljes erőből. A fogorvosnál szélesre kellett tátania a száját, kiabált az orvos, nyissa ki nagyobbra, még nagyobbra, de nem ment. Az asszisztensnő műszerekkel feszítette szét a száját. Úgy érezte, valami titkot lesnek ki, belevilágítanak, le egészen a torkába, és nem tud védekezni. Pedig nem is volt titka, vagy csak az volt neki, titok, amire senki se volt kíváncsi. Nemcsak nem sírt, hanem alig beszélt, keveset szólt gyerekkorában. Nem mintha néma lett volna, vagy fogyatékos, az óvodában ő mondta legszebben a verseket, jó volt a hangsúly, érthető a kiejtés, soha nem sült bele a szövegbe. Úgy hallotta a saját hangját, mintha nem is ő beszélne. Nem is ő beszélt, hanem valaki más, egy hasbeszélő. A vers nem az ő szavaiból állt, nem az ő titkairól szólt. Nem próbálkozott saját verssel. Történeteket talált ki, melyeket a fejében tartott. Amikor leírta az egyiket, és bátyjai megtalálták, és fennhangon röhögve olvasták, csúfolódva skandálták, akkor se sírt. Apró darabokra tépte a lapokat. Nem a könnyei, csak az apró papír fecnik hullottak, mint kavargó hópelyhek a padlóra. Mostohaanyja, amikor belépett a szobába, visítozni kezdett, mi ez a szemét a padlón, azonnal seperd össze. Szemét, járt a fejében, miközben a szemétlapátra seperte a szavait, néhány mégis makacsul letáncolt a lapátról, felemelkedett és visszahullott a földre. Visszahelyezte a lapátra a darabkákat, villództak a megcsonkított szavak a fecnin, néha csak egy-egy betű volt olvasható, a szóközök: a szavak közötti csend. Szétszaladtak a szavai, a betűi, kukába kerültek. Sose kért bocsánatot. Most megtette, telefonon, minden erejét összeszedve, méltóságát félretéve, bocsánatot kért, valamiért, amit el se követett. Kinyomták a telefont. Nyolcvanhárom hívás. Kicsengetett. Hosszan vagy röviden, nem számított. Nem volt érdemes arra, hogy beszéljenek vele. Várta az estét, készült, kissé félve, talán nem jön össze. Ez lett, és ő a hibás. Nem kellett az este, nem kellett az éjszaka, nem kellett a reggel, nem kellett a délelőtt. Mondvacsinált, szadista bosszú. Hat. Gúnyos,