Duna - Egy antológia [antikvár]

Borítója kopottas.
Az ítéleten, az égre kiáltóan igazságtalan, törvénytelen ítéleten réges-rég megszáradt a tinta, megfakult a pecsét. Fogyatkoznak, kivándorolnak vagy meghalnak az egykori tanúk. Ügyész, vérbíró nyugalomba vonult. Mit számítanak? A kolosszális hal- halálmasina tovább zúg, dübörög, kínzócölöpöt ver le, sírmunkagödröt ás, koporsózsilipet betonoz. A gépezet gyomrában emberek élnek. Üléseznek, telefonálnak, iktatnak, gombokat nyomogatnak, fogantyúkat rángatnak. Gépnevelte janicsár foglyok. Hajdan közös anyanyelvünk tudattalanjuk mélyére süllyedt. Nekik szól ez a könyv, írástudók kiáltása folyópartról, fák közül. Szómágia. Varázslás, vajákos kicsalogató. Hogy föleszméljenek. Mit vesztettek el és miért. Hogy nyakkendőbilincseiket széttörjék, zakórabruhájukat levessék. Hogy kijöjjenek a levegőre, folyópartra, fák közé. Közénk. Hogy megálljon a gépezet. Dűljön oldalra, horpadjon be, falja föl a rozsda, nőjje be a gyom. Addig, amíg nem késő. Amíg él, amíg a maga medrében folyik a Duna.