Elbeszélések - versek [antikvár]

Részlet a tartalomból: "Kereső és zilált korszakokban jóleső dolog a látóhatár méreteit megszükiteni s zárt kis közösségek életébe menekülni. A világháboru után a fiatal magyar irodalom egyelőre ezt az utat választotta. A szülőföld tája a legodaadóbb írói kultusz szinhelye lett s a tájnyelv még sohasem tapasztalt erővel nyomult az irodalom életébe. Termékenyitő és szükségszerű folyamat volt ez, szélvészek, kozmikus szeszélyek futkostak s az irodalom legjobbjai nem bizták reájuk sorsukat, hanem gyökeret vertek s beállottak elrendelt közösségük közvetlen, meleg életébe. Ez volt a jobbak daca s a legmagasabbrendű szellemi állásfoglalás az "időszerűség" lebegő, gyökértelen álprófétáival szemben. A szélvészek szerint beszélő álpróféták eltüntek, a látszólag szükebb közösségek sorkérdéseihez tért írók pedig erősödtek, a látszólag szűkebb közösség sorskérdéseihez tért írók pedig erősödtek s nőttek, mint az élőfák. Erdélyben a transzylvánizmus bontakozott ki ezidőtájt, a történelmi Erdély életszemlélete, kulturája s emberisége mozdult meg benne. A transzylvánizmus a magára maradt nép életösztönének első szellemi megnyilatkozása, új sorsának természetes gyümölcse volt. De az is természetes, hogy éppen Tamási Áron itélte legelőször szűk és túlhaladott dolognak a transzylvánizmust..."