Emlékeinkből élünk [antikvár]

Rendhagyó antológiát lapozgat most a kedves Olvasó. Rendhagyó elsősorban azért, mert külsejét tekintve sem igazi könyv. Rendhagyó másodszor azért, mert nem írók és nem költők írták tele, hanem egyszerű emberek: kétkezi munkások, dolgos háziasszonyok. Rendhagyó harmadsorban azért, mert kevés példányszámban "házi" használatra készült. Tehát egyszerű emberek írták ezt a könyvecskét. Olyanok, akik évekkel ezelőtt még telve voltak tervekkel, munkákkal és dehogy értek volna rá ilyen "haszontalanságokkal" foglalkozni. Többen közülük nyilván azt vallották, amit: Sinka István parasztjai, hogy "az írott betűből egy tenyérnyi, egy félszázadra elég". És most mégis tollat fogtak a kezükbe: ennek nagy oka van. A robotos évek alatt sokszor óhajtott nyugdíjaskor elérkezett. De vele együtt elérkezett az idősödő embereket sujtó sorscsapások tömege is. A népes család lassanként szanaszét szállingózott. Ez is fájt. De legeslegjobban az fájt, amikor a hitvestárs ment el, immáron örökre.