Farkashorda/A könyvbűvölő/Megbolygatott csontok/Aki valaha voltam [antikvár]

1. Április 26., csütörtök Katelyn Hamm wyomingi vadőr számára az április valóban a legkegyetlenebb hónap volt. És az idei minden eddiginél rosszabbnak ígérkezett. Ezt már tudta, amikor távol az országúttól elakadt a terepjárója. A hónap utolsó hetében jártak, a közepén a szezonnak, amelyet agancsháborúnak neveztek. A jávor- és öszvérszarvasbikák télen elhullajtották az agancsukat, és a háború most új lendületet vett, mivel a hóréteg vastagsága csökkenni, az agancsárak viszont emelkedni kezdtek. Ezért kényszerült a vadőr arra, hogy négykerék-meghajtású, zöld Ford F-150-es kisteherautójával zsályabokrok és hótorlaszok között zötykölődjön a Bighorn-hegység nyugati oldalának sziklás emelkedőjén. A kétoldalt magasodó gránitképződmények között cédrusok álltak sorfalat, és a vad-őrnő igyekezett járművét a hegy irányába kanyargó kerékvágásban tartani. Az erdőhatárnál húzódó mező felé tartott, a jávorszarvasok és őzek téli legelőjéhez. Éjszakánként jávorszarvasok százai ereszkedtek le a törpefák közül a nyílt területre, ahol a szél elfújta a havat a fűről, és az őzek csapatostul másztak fel ide a vízmosásokból legelni. A mezőn mindenfelé agancsok hevertek, némelyik súlya megközelítette a húsz kilót, hegyükön megcsillant a napfény. Az országúttól két út vezetett a legelőhöz. Az egyik nyolc kilométerre délre húzódott, a murvás utat télre lezárták, és bejáratánál tábla tiltotta a behajtást. Persze az agancsozókat ez nem tarthatta vissza. Katelyn a másik utat választotta, az alig látható, rázós ösvényt, amelynek végéről pompás kilátás nyílt a legelőre és azokra, akik ott tartózkodnak. Az agancsozóknak a hegy nyugati lejtője valódi kincsesbánya volt. A vadőrnek itt akadt el a kocsija.