Forrás a rejtekből [antikvár]

Mindig jövőbe mutató öröm, de megfeszített munka is újonnan felfedezésre váró irodalmi tehetségek kiértékelése. Először is, bizonyos tévhiteket el kellene oszlatni már a versírás kezdetén. Ilyen például, hogy a modem és szabad verselésnek is szigorú szabályai vannak, valamint, hogy aki ír, annak nagyon sokat kell olvasnia, hogy a stílusérzék átöröklődjön, tágítsa az ihletett személy látókörét. Sajnos, a modem művészet hozzáértés nélkül csalóka is lehet, mintha mindenkinek minden a fantáziájára lenne bízva, tehetség, műveltség, képzettség nélkül. Persze, sokadrangú íróként is érdemes alkotni, mert bár nem biztos, hogy felnövünk Adyhoz, Kosztolányihoz vagy Nagy Lászlóhoz, mégis olyan gondolatokat és színeket hozhatunk a világba, amelyek általuk nem születtek meg. Ugyanakkor léteznek olyan modem klasszikusok is, akiket nem tehetett még serpenyőjébe a maradandóság mérlege, de egy bizonyos irodalmi mérce már kiválasztotta őket arra, hogy a nyilvánosság elé kerüljenek. A jelen kötet szerzői közül néhányan már itt tarthatnának, a többségnél azonban még csak a nemes igyekezet szárnycsapásait tudjuk a közönség elé tárni. Az én tisztem csak a biztatás, a bátorítás, az alkotókedv és az irodalmi érdeklődés tovább szítása, kérem az irodalomhoz igazán értő olvasókat, hogy őszinte értékeléssel bátorítsák őket tovább, vegyenek részt csiszolásukban, biztatásukban, ugyanakkor minden nemes gondolatot fogadjanak is a szívükbe. A költészet feladata, hogy gomolygó érzéseinket, tisztázatlan kötődéseinket, leleplezetlen szenvedélyeinket, bujkáló fájdalmainkat kiírja belőlünk, arcot adjon nekik és szembenézessen velük. Ami belőlük legyőzni való, azon segítsen úrrá lenni, amit pedig fel kell karolnunk, azt szárnyalva bontakoztassuk tovább. Persze a költő is küszködik, szavakat és kifejezésmódokat keres, aztán társakat, akik sorain keresztül meghallgatják és tovább is érlelik a gondolatait.