Francia elbeszélők tára V. [antikvár]

A fehér Ephesos zöld kertjeiben együtt voltunk mi ketten ifjak az agg Briaxyssal. Az öreg egy kőből faragott karszékben ült, mely fakó volt, mint az arca. Nem beszélt. Ütött-kopott botja végével a földet turkálta. Mi ketten, tisztelvén magas korút és még tiszteletreméltóbb nagy dicsőségét, vele szemben állva maradtunk, két fekete cyprusnak vetve hátunkat. Ha az öreg nem szólt, nem mertük szóra nyitni szánkat. Mozdulatlanul álltunk és kegyelettel tekintettünk rá. Úgy látszik, érezte ezt. Irigyeltük, hogy ő együtt élt mindazokkal, akiket mi úgy óhajtottunk ismerni, szerettük, ha velünk volt, velünk, egyszerű suhancokkal, akik sokkal később születtünk, semhogy a héroszi hangokat hallhatnók, és előre érezvén, hogy nemsokára senki sem fogja látni ezt az aggot, igyekeztünk hallgatagon összekeresni azon fonalakat, melyek kiváló műveihez kötötték.