Így írunk mi (1986-2000) [antikvár]

Hátsó előzéklap a tűzésről levált apró sérüléssel.
Egy soha nem volt válogatást tart kezében az Olvasó. A Babits Mihály Gimnázium valamikori és jelenlegi tanulóinak írásait: verseket, novellákat, drámarészleteket. Ők valamennyien ebben az iskolában csodálkoztak rá Arany János nyelvére, szédültek el Ady varázslatától, szavalták József Attilát. Babitstól tudást és hitet, Karinthytól humort, Kosztolányitól játékot tanulhattak. Most mind hozzájuk mérik magukat. De ez most nem dolgozat, házi feladat. Nem lecke és tananyag. nem. Valami egészen más. Új és eredeti. Diákírók. Diákok és írók. Ahányan vannak, annyifélék. De mindannyian ugyanattól a láztól hevülnek: elmondani azt, amit soha senki így még el nem mondott. Szépek és újak ezek az alkotások. És még szebbek, amik majd csak ezután fognak megszületni. Ez még nem az összegzések kora. Szebb és titokzatosabb, ami előttük van, mint amilyen kedves az, amire emlékezhetnek. Kísérletezők és útkeresők, tervezgetők és lelkesedők, alakulók és változók; fiatalok és még fiatalabbak, a 30. életévét még egyikőjük sem töltötte be. Sokan közülük még gyerekek, de néhányan már a biológiai és az irodalmi felnőttkor szenvedéseit és szépségeit is megtapasztalták. Egyikük nevét csak az iskolaújság közölte, másikuk már önálló kötettel jelentkezett. Van, akinek csak legjobb barátja vagy kedves tanára ismeri titkát, és van, aki a frankfurti könyvszemlén képviselte a magyar lírát. Igen, az ő műveiket tartod a kezedben, kedves olvasó. Fogadd szeretettel írásaikat, mert azok ők maguk!