Héttorony antológia 2016 [antikvár]

Előszó (itt mi tényleg félszavakból is ) A csodára váró döcögős évek után egy végső felismerés mindenkiben tudatosul, miszerint a varázslat ott van, ahol rátalál. Sze-rencsésebbje már egész zsengén odalei, ám a többség állomásról állomásra zötykölődik, sőt olykor megesik, hogy tévedésből oda-vissza jegyet vált. A Torony állandó, különböző fázisainkban kopogtattunk be, hogy majd valami fondorlat folytán eggyé kovácsolódjunk. Ki honnét és mi célból érkezett a falak közé, fedje balladai homály?! A lényeg, hog}^ minden lakója egy-egy kő, amiből lett a Héttorony, az egyetlenegy egész. Verő László gondolt egy merészet, ám mióta az égi szerkesztőségben vitatja meg néhány szerzőtársunkkal egyetemben az épp' esedékes ballépéseink egyikét, nekünk a falak állagát is őrizni kell. A viharban elbillent cserepet helyére illik igazítani, s a felvonóhíd csigáinak rendszeres olajozása sem maradhat el. A lőréseket rég befalaztuk. Nem volt szükség rájuk, ugyanis hamar rájöttünk csak huzatot keltenek, az pedig a tábortűznek erős ellensége. Drága Toronyunk! Büszke vagyok rád, hiszen a fizimiskád aránylag ránctalan, s az eresztékeidben is még bőven lehet bízni, úgyhogy mi szerzők minden egyéb jókívánságaink mellett szeretnénk legalább ezer éven át a falaid ölelésében alkotni! Az idők végezetéig éltessen az Isten! Serfőző Attila ^oo_